A fájdalom sápadt arccal rám kacsint
Kaján vigyor ez
Azt jelenti, az élet ilyen
Senki nem kérdezte akarom-e
Itt elvesz, ott odarak
Visszaszólok, de csak tiszteletből
Miért vannak kérdéseim
Nem akarok válaszolni
Egy igent vártam mindig
Talán vállveregetést
Megint hozzám beszél, néha már unom
Sületlen, de nekem szól
De tudom megint itt hagy
Ahogy mindig szokott
Szót vártam
Nem akarom, hogy eltakarja a napot
És mikor mondja meg
Énekeld, mert ez a te dalod
De nem tudja, nincs hangom
Igen? Nem?
Szállok, mint réti sas, aki nem akar leszállni
Pedig oly jó lenne megpihenni
Visszakacsintok rá
De válaszát már nem hallom
Megint mehetek utána
…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése