ahogy kéklőn feslett
odafenn az ég
ahogy ittam szavát
ahogy tudtam, nincs máshová
az utolsó szó elért
talán csak ennyi

ahogy rám várt
odafenn, a hegyen
ahogy gondoltam rá
ahogy tudtam, ez nem végtelen
az utolsó csók is emlék

ennyi? könnyű szenvedés
a szív nyugodni tér
drága a felejtés
keserves kínjával a léleknek
lázadva ellene

szerettem, szeretve
áltatva, hitetve
mint a megsárgult őszi levél
letaposva
hó alatt zizegve