Az elmúlt idő

Nehezen adom meg magam
Az elmúlt idő fancsali mosolyának
Fogát csikorgatva, ajkát tépve harcol
Harapva kért emlékek
Fénylő kék szemén esőcsepp
Lezárt lakatján csillogó rozsda
Kinyitni. Bezárni.
Mint a szív kapuja.
Vágyom rá, de messzi ér.
Éreznem kell, éreznem, hogy lassan múljon el
Nagyon lassan.
Nehezen adom szavát az emléknek
Mint vágy, ami születőben
De ódákat zeng, mert hasad a pillanat
Igen a vágy erősebb, mint amit a szív dobban
de gyengébb a léleknél, hogy elmondja
Földharcban tévedni és levegőbe csapni
Éreznem kell, éreznem, hogy múljon el.
Lassan, lassan.