Haza

Az öreg sínek csattogtak,
a reggel kihalt
a hajnal károgott,
talán a csillagok is ragyogtak még valahol,
nekem világos volt, a szűnni nem akaró sötétségből
fény lett
mint egy színpad
mint egy rét, ahol a nap és a felhő találkoznak
az unalmas utasok, vonatbűz, az állomás zaja
de az is üres
senki sem vár,
talán a kiságyat sem ringatták
talán a bölcsődal is magnóról szólt
de a nap ezer meg ezet sugárral ragyog
a fák is ugyanarra hajlanak
és a gyermekzsivaly
mint egy emlékmű előtt tisztelgő katona,
megyek, járom a hazát
mily keserű fogalomhalmaz,
belül csatahajó
kivül mégis határokkal szőttes
egy öreg tó, egy erdő, a tisztás
és mögötte hegyek
a tiszta forrás
földrajzi egység vágyrajzokkal,
mikor tűnik a visszhang
mert egyszer véget ér
mikor egyedül egy álomban jártam,
de az ébredés íze kesernyés
a haza ünnepelt
de véget ért,
dalom fújta a szél
a hajnal mindig beköszönt
Itthon voltam
itt, talán igaz sem volt,
pedig szivem járta át
soha nem lesz más
ugyanaz
az enyém