Talán a kék

A szakadó eső halántékomra fagyott,
a mosoly mi igaznak hatott
Jégverem járta útját

Talán a direktnek hitt valóság,
talán a földöntúli boldogság,
talán, ha nem játszik a közöny

Hagyom, hogy hódoljon a szerencse,
mert fázott belsőm kiszakadni készül.
Az ég odafönn, csak kékül

Talán számolom a percet,
talán számolom a tercet
talán mert számolnom kellett

A cseppek kószálnak idelenn,
fénylik a kockakő és csúszik
Ahogy belsőd felfelé hanyatlik

Talán szomjad oltod, ha éhezel,
talán nem baj, ha vétkezel,
talán majd egyszer valaki megmagyarázza

Kongó ereszcsatorna ejt rabul,
tárva-nyitva ablakunk
Édesen szippantja az égi lé

Talán, ha hagyom, hogy szeress
talán engedem, hogy megvess
talán az élet nem ilyen egyszerű

Dehogy kell ezer csillag fejem fölé,
hogy eltakarja arcomat!
Hadd áztassa szét a könny!

Talán mert szólnom kéne,
talán mert itt a világ vége,
talán mert minden jel árulkodó

Ahogy állok magamban a peronon
és mozdony húz erős füsttel
Harcolnom kéne, de kivel

Talán, ha a szánalom együgyü szándék
talán, ha az érv egy kiboltosult sérv
talán, ha lekésem a csatlakozást

A fotel ölel, magába szív
a pad kín és kemény odakinn,
beázott zoknim csúszik a cipőben

Talán, ha a magány nem adja fel,
talán ennyi, el a kezekkel
talán mert megértettem, miért szeretem Vivaldit

Kontár külsőd igézett ama szentséggel
rávitt minden civilizált génnel
kezed nyomát érzem testemen

Talán, ha hallgat rám a féltékenység
talán, ha nem lépek pocsolyába,
talán csak egyetlen szó, a végre valahára

a hamuszürke zaj, és a hulló pernye
ez is ősz, a civilizált évszak
ahol a te meg én jajgatnak

Talán ha hű lesz a tegnap a holnaphoz,
talán, ha sáros cipőm levetem,
talán ha tényleg nem kell virágot locsolni

Az ima, mit áztat belőlem a rím
a líra elfelejtett mozdulatai
Zenélő gyalogátkelőn váltja szinét a nász

Talán, ha a nap kisüt
Talán, ha látom Mussolinit
talán, ha az igazság is odaát

Talán a születés nem is gyász
talán mert minden fekete fehér
talán, mert hittem tényleg ennyit ér

Ölelő békjód fröcskölte rám a bajt
hajtogatott síkját a tényeknek
Fáradt olaj a véredényeimben kering

Talán egyszer arcomról elmúlik a pír
talán szemem is fest a kékkel
talán minden boldogabb egy vonatkerékkel