Én is

Keményre fagyott máskor oly lágy tenyerem
A hideg jut eszembe, meg az agyamba ötlő rím
Elfut, hagyja, hogy kergessem
Megfáradt kezem vonása papírra vesse
A szó, illat, mintha dicső rabszolgája volnék
Nem tudok semmit írni,
a könnyem csorog ujjaimon

Oly furcsa a lét, komoran áll önmagával szemben
És még a szavakat sem találom
csak dadogom, néha hadarom,
Gyengéden rakom össze, de bágyadt a csend
és kell még valami, hogy édesebb legyen
Aztán testem is szól- Ne hagyd magad!
Mit mondhatnék, kiszáradt szám
a szavakat harapja

Fordítva élek, mint ahogy azt szokták
Az elmúlás is eszembe jut, milyen a mögöttem
maradó szó
A megmaradt líra sem lesz már itt
Egy új virág hajt gyökeret és táplál
Újból íródik minden, új eszme fog futni
Azt is meg kell tanulni
mint a létezést, idelenn

Fázom. És lassan sötétedik is, az emberek
arccul csapják önmaguk árnyékát
Látni vélem, hogy árnyékom gyorsabb
Mint ahogy beszélek
Sarkon fordul, papírra vetül, hogy olvasd
legalább pár percig
Lásd végre, hogy én is itt vagyok