-nincs cím-

Faképnél hagyott
faarcot vágó
tuskólelkű
városi nagymenő.
Nagymellénnyel álmodozó
összetört testű kebelcsoda,
álomképe a nagy ő.
Együgyü, áltatos
sznob világ,
gyűrödt divatlapfotó,
csöpögő invázió,
ismételt gúny,
zene,
slágernek hitt kínlódás,
képlékeny sztárvilág,
elszáradó sokezer kis virág.
Tálcán kínált valóság,
színesnek hitt lét,
szürke és sívár,
még egy műanyag ízű forgatókönyv,
szarszag
büdös, lökdösö járókelő
nagyképű, nyálas egymás húsát tépő
sietős emberevő.
A szexust másképp
hajszolva mindenképp,
nimfomán csodák templomában,
a magány egyszerű imájában.
Kevés a szó
mert hiszik, most ez a jó.
Kevés a mosoly
mozdulatlan mimika,
vágyrajárt kéjszellem,
tudatlan mindenség,
hitetlen önarcképben
néznek láthatatlan tükörbe.
Acélos világ, zajos mindenütt
odakinn,
idebenn,
felfordult
kemény belső,
magát tulzó közöny
de ez van.