Északi fény

Északi igazság
havas, latyakos
északi igazságok odafenn
utam sötét, de a hó fehér
látható bűnnel
igen
és hallom, ahogy zúdul
érzem, ahogy nyom
nem fáj
torzít és csúszik
a hang, mely oly merész
a tett, mely ennyi és kész
kezem és arcom merev
burkoltan csak a holnap felé
mert jó
csillogó foltok előre
szemhunyásnyira
felolvadva és áldozatra készen
a szó, sugallva, hogy nem fél
hajszolva, mert él
tündököl,
látom már
nem volt látomás
nézek magam elé,
hogy lássam
olvasom
kell, hogy szikláról ne csússzak le
ne csak faágról potyogjon
a hópehely
Mégis
Halni készül a hideg,
rideg tekintet
jeges orcádon úszik az akarás,
a valaki mellé vágyódás
Mar a szomj,
torkom kaparja
Belém harap
Kísértve a holnapra
Játszanak a színek,
szél fújja a fehéret,
szívem vörösben díszeleg
Átjárja a kín
Olvadó jégcsap ereszkedik,
megfojt
Jégvirágos ablakom előtt mosolyogsz,
ajtóm kulcsát szorítod,
az ölelést.
Nem kopogsz
mégis megfáradt jégpáncél
könnyeim helyén
Virraszt a sarki fény,
hangod hallom
farkasként üvölt a teliholdra
Távolodom,
mert fázom,
hogy hozzám érj
Süvit a szánalom
didergő oltalom
Rám zúduló jégeső
Forró, érzéki belső
Fagyott lelkem lobogó tenger
forró ágyból felkelek
és fázom