Szabad(ság) szerelem

testem tehetetlenségi nyomaték,
vánszorog kínlódva
gyomrom visszahökölő perisztaltika
belül ég
forrón ölelsz
vágyom pillantásod
gyilkol hiányod
akarva a szándék gyümölcsét
mint egy ki nem mondott szó
lábam remegve felhúzom
könyörögve a csendért
hangod akarom
sóhajod kérlelem
sikítva a félelmet
nem tudom mi ez az egész
soha nem fel nem hangzó dal
de jajgat a teremtő
hogy szolgája vétlen úton halad
mert az érzelem nem holmi kártyavár
nem beszél, hallgat a csönd
együtt
mit létezésünk egyetemes bűne
sziklaszilárd
a félelem
mint kerítés a biztos lét bizonytalan harcának
fenn és lenn
gyűrűzve az akarás
eszmékért az elszánás
könnyed ízlelem, és fáj
miért kell, hogy így legyen
itt se vagy
miattunk a csönd