korcs

elvont szombat délután,
ritkás levegőm kapkodva
lovak a messzi legelőn
emberek, talán kentaurok
vágtatva sötét felé
jelzőlámpa
tílt, megáll és rajtra kész
rohanó óriások
aprócska, tétova lépéssel
a folytatás
mert valamikor elkezdődött
talán a hittel,
hogy egyetlen
fészkes nap, a vitézkedőkkel
katonák, a győztes csatával
induló korcs királyok,
miért ugattok korcs virágok,
miért nem nyíltok
hol van rózsa illata,
hol van forgó világ
bolond bánat álma,
ahol ez terem
imaszőnyeg, egy feslett szélű
térdem nyomja rojtja
szavam a levegőt,
vágyam a keringő vért
érfal hasad percről-percre,
olvad széle
közben tágra zárt nyugalom
fenn az égen kék
fenn galambok
vadászok egy városban
fémízű világ szakadékán állva
elmém miért hasogatja
miért tépi le a rózsa szirmait
a gomba bolond, belőle pörkölt,
hagymás, verítékes, mint a munka
korcs királyok, miért szóltok
korcs királyok, miért gondoltok
dobhártya szaggató hegedű szó,
patás invázió
nem hallom, nem látom, mosolya átlátszó
hitegetett retorzió
fényt tör, kegyeletet fakaszt
gyónva bűneim felett,
állva ismeretlen sír felett
elment, elvágyott
hullámok hátán feszengett lelke
a szél vitte
korcs királyok miért hagytátok
korcsosult ösztönöm szabdalta
szakította
tudom egyszer hazatér
tudom elszakít, de enyém lesz