Éber álom

Éber álom

Holdfény virít, az éjszaka komor ábrándja odafenn
Fejet hajt előttem, csodával tekint
Izzik a szó, parazsa ég idebenn
Sötéten, valaki más, ideláncolt eszmével
Nem én voltam
A vágy messze, a szív legbelül
Eltűnt csillogás, kopott csacsogás
Siettet, a holdudvar felé, az álmokhoz
Hallom, sistereg, valami más
Nem én voltam
Hazárd éjszakai matiné, a haza vezető úton
Képtelen szavak üde képeslapon
Tán csak szerelem elmélet
Mindennap akarom, mikor ablakom nyitom
Nem én írtam
Nem akartam himnuszt, hogy hamisan daloljon
Hideg eső mossa arcom, bohócegyenruhám
És az a nő énekelt, életet lehelt
Megfagyott mosoly, lekopott pír, a lét
Nem én voltam
Nem én sikítottam az éjszakában, nem voltam kórus
De talán a szívhang nem kongó üresség
Nem volt, aki kezem fogja
Legbelül lángolt és fejet hajtott előttem

Sosem kértem szavait, mert beszédes a csend
Sosem akartam látni, mert éreztem
Nem akartam járni, mert könnyebb volt lebegni
A vágy kies ábrándjától fosztott

Az út kövezett, talpam ég, és a pillanatot várja
Tisztán tudatom akarja, a tegnapot rágja

Újragondolni, újra szeretni, újra vágyni
A szerelmet, némán, ahogy rózsa nyílik
Ahogy két test egybeforr, mikor két lélek egymás fölé hajol

És elrejt a szó, a kéj sóvár szembogara
Testet szab önmaga vágyának, hogy ne száradjon ki

Nem én voltam
De akartam, hogy az álom ne ébredjen fel