Tónus

Valóság?!...Tónustalan pillanat ráng.
Eszeveszett félmosoly
Az együgyü szóképek törékeny csatája
Mögöttes homály, dicsekvő himnusszal
És porban ég a valóság
Talán módszeress, mesterséges
talán ezoterikus varázslat
A közönyös gúny fikciója
Mert húsba mar, szaftjával locsolva önmagát
De, félve, hogy kitakarózik álmából
És megint üres lesz és íztelen
Tekintet nélküli tekintély
Az utca népe hadarva könnyeit
A szavaknak csak esszencia
Lángolva, mert kitalált a némaság
Elvarázsolt eszkimók a sivatagi homokban
Beleágyazva némán
Oda, ahol csak Óperencián túl
Csak gyorsvasút
Csak erdő és gazdagság
Mert mélyen szól, a hétköznapok, feltör
Villamosnak, nőnek, gyermeknek, és apának
Magasban száll
Mert friss és hideg
És oltalom ízű a levegő
De posadt idelenn és várakozás
Valami vágyódás, kényszeredett akarás
De a pillanat eltűnik
Hófödte csúcsok, lavinák
Égből leszakadó zápor
De felszárad
És a szó él
A valóság maradcsak néha tovább lép

Szavak hasadéka, hangok hordaléka
Kopottas betűk és mégis facér a csend
A lélek elvesztette dallamát
Ahogy zenét ígért
Ugyanúgy még egyszer,
tisztán
fényesen
Ahogy csillag hull
Csendet akart,
mint amikor nem rezeg
Mint amikor szó nélkül üzen
Ahogy bontatlan borítékból lélek száll
Magányban társ dalol
Egyszerre kintről-befelé,
odaát
Ahogy üzen, ahogy én is hallom

Hírek

Helló kedves olvasó! Ma útjára indul a pokol. Na jó, azért nem fog az a fránya parázs égetni. Csak lassan haladok mindig előre. Mert bár hátra néznünk kell, de ha mindig így történne, csak elesnék. Azt meg nem akarok. Itt vagyok. Tele mindennel. A nappal. Az esővel. A széllel. Ami a levelem fújja valahol bélyeg nélkül. Szóval vagy szó nélkül, itt vagyok, itt leszek és mondom a magamét. Ahogyan ma a kacsát sütöttem, élvezettel rozmaringgal, kicsike borssal, átitatott fűszerezéssel.

közöny

A közöny órái ezek
Fércből zászlót von, lobog minduntalan
Nemzet fényei
Árnyéka nem engedi a napot
Ragyogás gyűrűzik
Mint szörny, amelyik kiszabadul börtönéből
És hálátlan lesz
Rózsaszirom kísérte lidérces útját
Ez hát jövő, ez hát a jövő
A múlt fiktív valója
Mint láthatatlan öntudat
Beskálázott tüskéit
Csak jajveszékel idebenn
Ordít, hangját hallatja
De örök némaság
Nincs béke
Haramiák, szabjával tébláboló istenek
Mint hamis proféták
És mögöttes a csend
Mert mögötte vagyunk
Lézengő óriások, csalódott törpék
Szárnyaszegett vad madarak
Ez hát a jövő, ez hát a jövő
De merre mentek darvak?
Merre repültök
Léteznünk kell
Hiteles szavakkal, valósággal
Sorsunk tüzes, lázas álmodás
Viharral lázadó esőcsepp
De miért fárad a múlt?
Miért akad meg olykor a jelen iránya?
Kemény bársonyt hord
Lángol, ég idebenn
Hadd tiporjam el
A félelem parazsát, hadd égessen mindent
Hagyd, az álom célba érjen
És csak játék legyen
Örök játék

vigyél el május

Vigyél el, vigyél messze
Vigyél el, hangod zúgja be a teret
Azt hallottam tegnap
Itt voltál, értem jöttél
Szivünk dobbant
Halkan sóhajtozva
Hangod akadozva
De értem szólva
Szemed tündökölve
Ékes pillantása szólt mindenért
A miatyánk, a himnusz
Ahogy örvénylett a folyó, és száguldott
Hangod elcsuklott
Vigyél el, vigyél messze
Vigyél május
Isten áldd meg kérlek, isten áldd
Aki itt áll, szemben velem
Szavát hallom, csengő betűket, szíve dobbanását
Hegedű kornyikál, és mégis
Velem énekel
Arcod követ, szembe néz
A pillanat örök rángása, a könny örök sója
Elvártalak, jöttél, itt vagy
Mint megnyugvás az éjszaka dalában,
Mint örök taktus, ritmus, ami nem változik
Vigyél el, vigyél messze
Vigyél el, tested bele remeg
Itt voltál tegnap, itt vagy ma
Mint test és árnyék
Mint forróság a napsütésben
Nem akartam, de eljött és vigyáz rám
Velem énekel
Akarok repülni, akarom a szelet, akarom,
Mert együtt, mint viharban szálló esőcseppek
Sosem érteném, talán csak hangja olyan
Mint májusi szél, ahogy akad
Vigyél el, vigyél el