Vágyak hulltak közelembe
mégis a gyenge lét
szenderegve könyörg:
ébreszd fel alvó érzéseid!

Remegő falak közt hadonászva
álomba ringat a jelen.
Emlékezem-
a szoba ahol felébredek
falai fehérek
és elkísért egy gondololat.

Száz szó, ezer lépés, sebzett vad módjára,
falakon rajzok,
hegyek, völgyek, folyók, kínok,
ablakom alatt zúg a víz,
visszhangzik minden,
rossz ízű, mint keserű likör a számban.

Elgyengít a kísértés,
te vagy igen, te vagy az nagybetűs
hosszú éjszakák és vakító nappalok,
lépteidre vártam eddig.

Felébredtek az álmok,
nem szóltak
Eléget a múlt.
A gyerekkor kínja, a meg sem születettért
vágyak maradtak, falak közt meredező vad vágyak
Valamiért. Ami édes és keserű.
De fáj.

...

Gyakorta érzek olyan különleges
bódító érzést
amikor nem tudom
kimondani
a kimondhatatlant
mikor leszakítanám a rózsát
és tüske szakítja bőröm
felteszem a kérdést
Hol van a menyország?
láthatatlan
mikor a zongora
utolsó hangja
mint nyers hús körül az itatós papír
gyakorta érzem serceg az óramutató
mikor szívem
harcait vívja és nem üt vissza
de a szó se jön
csak a pillanat
a zöld színű szem
mikor érzem és látom
szembogaram keresi
tudom itt figyel
az a kimondhatatlan valami
egy szó, talán rég kiejtett
de azt nem tudom

Nehezen viselem az ördög
vad vörös tüzét
gyakorta érzem
mint lázas éjszakán
leszakadt szirom
ami lábam előtt hever
szomszédban egy kutya vonyít
én is ezt tenném
neki is fáj
mikor Walzer jön az éjszakában
gyakorta érzem
zenekar kísér
A karmester lengeti pálcáját
néma mutogatós
tekintetem lesi
csak a pillanatra vár
A véletlen rángása
Tudom itt figyel
egy kimondhatatlan
egy érzés, régről emlékszem
mégsem tudom

Északi fény

Északi igazság
havas, latyakos
északi igazságok odafenn
utam sötét, de a hó fehér
látható bűnnel
igen
és hallom, ahogy zúdul
érzem, ahogy nyom
nem fáj
torzít és csúszik
a hang, mely oly merész
a tett, mely ennyi és kész
kezem és arcom merev
burkoltan csak a holnap felé
mert jó
csillogó foltok előre
szemhunyásnyira
felolvadva és áldozatra készen
a szó, sugallva, hogy nem fél
hajszolva, mert él
tündököl,
látom már
nem volt látomás
nézek magam elé,
hogy lássam
olvasom
kell, hogy szikláról ne csússzak le
ne csak faágról potyogjon
a hópehely
Mégis
Halni készül a hideg,
rideg tekintet
jeges orcádon úszik az akarás,
a valaki mellé vágyódás
Mar a szomj,
torkom kaparja
Belém harap
Kísértve a holnapra
Játszanak a színek,
szél fújja a fehéret,
szívem vörösben díszeleg
Átjárja a kín
Olvadó jégcsap ereszkedik,
megfojt
Jégvirágos ablakom előtt mosolyogsz,
ajtóm kulcsát szorítod,
az ölelést.
Nem kopogsz
mégis megfáradt jégpáncél
könnyeim helyén
Virraszt a sarki fény,
hangod hallom
farkasként üvölt a teliholdra
Távolodom,
mert fázom,
hogy hozzám érj
Süvit a szánalom
didergő oltalom
Rám zúduló jégeső
Forró, érzéki belső
Fagyott lelkem lobogó tenger
forró ágyból felkelek
és fázom

-nincs cím-

Faképnél hagyott
faarcot vágó
tuskólelkű
városi nagymenő.
Nagymellénnyel álmodozó
összetört testű kebelcsoda,
álomképe a nagy ő.
Együgyü, áltatos
sznob világ,
gyűrödt divatlapfotó,
csöpögő invázió,
ismételt gúny,
zene,
slágernek hitt kínlódás,
képlékeny sztárvilág,
elszáradó sokezer kis virág.
Tálcán kínált valóság,
színesnek hitt lét,
szürke és sívár,
még egy műanyag ízű forgatókönyv,
szarszag
büdös, lökdösö járókelő
nagyképű, nyálas egymás húsát tépő
sietős emberevő.
A szexust másképp
hajszolva mindenképp,
nimfomán csodák templomában,
a magány egyszerű imájában.
Kevés a szó
mert hiszik, most ez a jó.
Kevés a mosoly
mozdulatlan mimika,
vágyrajárt kéjszellem,
tudatlan mindenség,
hitetlen önarcképben
néznek láthatatlan tükörbe.
Acélos világ, zajos mindenütt
odakinn,
idebenn,
felfordult
kemény belső,
magát tulzó közöny
de ez van.

Szabad(ság) szerelem

testem tehetetlenségi nyomaték,
vánszorog kínlódva
gyomrom visszahökölő perisztaltika
belül ég
forrón ölelsz
vágyom pillantásod
gyilkol hiányod
akarva a szándék gyümölcsét
mint egy ki nem mondott szó
lábam remegve felhúzom
könyörögve a csendért
hangod akarom
sóhajod kérlelem
sikítva a félelmet
nem tudom mi ez az egész
soha nem fel nem hangzó dal
de jajgat a teremtő
hogy szolgája vétlen úton halad
mert az érzelem nem holmi kártyavár
nem beszél, hallgat a csönd
együtt
mit létezésünk egyetemes bűne
sziklaszilárd
a félelem
mint kerítés a biztos lét bizonytalan harcának
fenn és lenn
gyűrűzve az akarás
eszmékért az elszánás
könnyed ízlelem, és fáj
miért kell, hogy így legyen
itt se vagy
miattunk a csönd

Wonderful Life

Elmegyek, hogy lássak
a napsütés, tölti arcomat
és az álmok ott lógnak a levegőben
Sirályok az égben és a kék szemeidben,
tudom, ez igazságtalan
de mindenhol varázsol a nap

Nézd meg, állok kapud előtt
itt egyedül megint,
ahogy a nap sugarai merőlegesen
Nincs miért, hogy elfussanak és elbújjanak
ez egy csodálatos világ
Nincs miért, hogy nevessenek és sírjanak
Ez így természetes.

A kék ott bújik szemedben
A hideg és meleg arcodban
Úgy tűnne, mintha érdektelen
De itt vagy
Szükségem van a napra, holdra
Ahogy a boldogság sem áll egyedül
Te is rám vársz
Ahogy a nap sugarai érintik a földet
Nem értem miért bújnak el és miért futnak el

És ha legközelebb látlak
Vetsz rám egy pillantást
Nem, nem szaladsz el előlem
Hogy együtt nevessenek és sírjanak
Ahogy a nap sugarai találkoznak

úgy vágyna hozzád

Úgy vágyna hozzád
Ezer szó
Kimondva, leírva
Színes és szerelemmel
Játszadozó

Kegyes a hideg
Száraz, fagyos, láthatatlan
Úgy vágyom, hogy szóljon
Vágyod
Sok ezer szó ölelését

Fáradt a lelkem,
Szótlan, üres és félelemmel teli
Úgy vágyom, hogy akarjon
Vágyod
Ezer rózsa illatát

Beborítana mind, mint
Földet az ég
A remegő rózsa tüskéjét
Vágyom
Hogy lobogva égjen

Hamuvá váljon a kéjes január
Meghal minden,
Mi ajkamhoz ér
A vágyad
Végtelen, ami hozzám ér

Csak mélyül a csend
Mint lelkedben a rend
Meg aztán itt vagyok
A vágyam
Hogy itt legyél

Az édesbús öröm
Tested átfogó
Lelkem befogó mindensége
Vágyad
Álmaidban hulló csillagok
Kívánságod lesem

Kezem testeden cikázik
Mint jó szándékú villám
Lesújt
A vágy
Mindörökre.