Vasárnap éjszaka

Meddig járjuk?
Érzed a ritmust?
Az utolsó éjszakánk
Az idő túl gyorsan fut
Mondom, maradj itt,
Meddig járjuk e buta táncot?

a hajnal, ahogy hamarosan hasad
és utálom a búcsúkat

Az olyan, mikor a bánat pihen és izgulni kezd

A vasárnap az égen ajtókat nyit ki
ahogy a fátylat fellebbenti a szél
a vasárnap és én felhőket fehérítünk

De ez gyors, hogy felejtés legyen
Érzed a ritmust? Érezni akarod?
Hagyjuk abba. Felejts el.
Nem, amíg élek.

Örökös vasárnapban voltunk csak
egyedül álltunk egymásért
Nem értettük
Meddig járjuk?
Cserbenhagy a perc
Megcsúszik a mozdulat

Elégett a vágy, ahogy lassan szakad
Unom, hogy köszönni kell

Az olyan, mintha még látnálak

A vasárnap éjszaka derült
Ahogy fény szökik az ablakon
És nevet adtál a csillagoknak

A testedtől sosem szabadulok
Érzed? Érzed?
Bárhonnan is lettünk
Levetek mindent, hisz ott élek benned
ha csengetsz nálam
egy felhő nyit ajtót neked

érzések

Mi madarak vagyunk. Magasan repülünk.
Néha csak ennyi, behunyt szemmel zuhanás.
Mikor szemeimbe nézel.
A világ jobb hellyé válik. A belső igéz.
Álmom olykor merész.
Angyal vagyok. Hófehérben. Hideg pillantásban.
Légüres tér. Egész. Egy más világ kapuja. Rozsdás kilincs.
Lassan, gyanakodva figyelve, ahogy változik.
Ahogy visszafordulok. Mozdulatlan. Monoton csend.
Dolgom van. Dolgom az élet.
Az ördög könnyét szorítom.
Már világosodik. És a zaj is. Természetes együttható.
Akarom, hogy láss, akarom, hogy nézz.

Ki simogat, érzem tenyered,
Ki az,mint álmos ajak csókkal lenni,
Nem felejti el nevemet,
Amivel kezdődik, azt szeretem
Az ibolya virágai nem alszanak
...Megcsókolja őt, elaltat engem
Nem töri el a jeget, mert nincs víz
Nem tesz sót a sebemre, mert könnyek nincsenek
Ki táncolja a keringőt,
Kettőnk közül, csak az egyik
A tavasz virága, elaltatott engem.
Ébressz fel. Pillantásod engem idéz.
Érezni vágyom.