2009. július 17., péntek

Álom
Aludtam. Szinte álmodtam.
Előttem rajzolt a ceruza. A lapon húzva
Álmaim, sisteregve.
Lelkem még nem aludt.
Lelkem nem nyugodott.
Ahogy a farkasordító hidegben
Valaki a kaput döngette
Kedvesem, engedj be mindörökre
Kedvesem, nyisd ki ajtód előttem
Vágyakoztam
Szinte repültem
Az álmok sodortak, a felhők dobáltak
Leszakított rózsaszálak hevertek az úton
Nyisd ki az ajtóm előttem
Hadd menjek szobádba
Kopogjak ajtódon
Aludtam. Szinte álmodtam.
Hangod hallottam. Hangod hallom most is
Agyam hangolt az éjszakára
A valóság nem ábránd
Nem sikamlós vágyjáték.
Sokáig álltam ajtód előtt. Sokáig vártam.
Vártam. Mert tudom a várakozás ösztön
Mert tudom a felhők elszaladnak és kisüt a nap
Mert tudom a nap elbújik, ha olyanja van
De szótlanul tovább mentem
Ahogy az álom szárnyra kap
Mert akartam, hogy ajtód nyíljon előttem
Látod itt állok mindhiába
Karnyújtásnyira
Sóvár vágyódás, kezem kétségbeesetten integet
Csak egy csókot akartam kérni
Csókot
Hogy kincsed tovább vigyem
Hogy csókod hűtse lelkem
De tovább megyek hidegen
Tovább lépek, mint egy idegen
Falakon kéz és léleklenyomat
Rózsa karcolja tenyerem
Csókod tőled lopnám én
De tovább éneklek
A nap tüzében égek
Fehéren, sápadtan, mert halkan
Tűzbe mártott testtel szólok
A szerelem már csak ilyen
Amikor megláttalak, a perc, amit kíván
Elveszett illúzió
Kertembe vonulok
Visszatérsz még. Látom. Álomban
Gyötörsz még. A nyughatatlan álmok útján. Velem leszel