Nem szabad

Nekem nem szabad, szakad a szél
Hiába érzem mit hoz a nyár, más ez a világ
Üvölt a hang bársony tüdejével
Mennék én, de túl közel van
hiába éneklik dalom, más ez a szöveg
Üvölt a hang, szavam fogja
Mennék én, de maradnom kell

A hajnal fészkét rágja álmom,
követném a csillagokat, el is érem néhányat
Magasban, ott fenn, hordozzák hitem
Nincsen és a minden, halkan a zajban
Zakatolva odafenn, idebenn
Talán egy rózsaszál, egy finom lehelt szó
Ágyam kihült melegét adom

De nem szabad és hiányzik szavad
hiába várom, hiába érzem, zsong a vérem
Fülemben ég, sóhajod moraja
Mennék én, de érintetlen
hiába éneklik dalom, más az akkord
Üvölt belső szomjam, szavam akarja
mennék én, de maradnom kell

Vágyra járt álmok az éjszaka sötétjében
Együtt, közösen, kézen fogva, mint esély
A levegő zizeg, a gondolat suhan
Akartam, hogy csillag légy odafenn
A volt,a van, a lesz, a létezés gyönyöre
a ritmus dühöng, a szív húrja szét szakad
talán a rózsa illata, a hulló szirmok tenyeremben

De nem szabad, nem szabad
A gondolat bánt, vért izzad
mindig itt marad, lelked csendje
fák, virágok hajlanak előttem, kavicsok gurulnak
hiába van minden, hiába a semmi
Üvölt bennem a kisértés, hogy együtt és közüs
mennék én, mennék én, de maradok

Kicsit olyan vagyok, mint a váratlan vendég,
aki sokat beszél és még kávét se kér.
Órákon át cseveg és lesi a vendéglátó
arcát. Hatás szünettel. Még figyel.
Röstellem. És bocsánatért esedezem.
Zavarok. De kérem, én zavarni jöttem.
felkavarni a pocsolyát, bevizezni a cipőt,
összekuszálni a szálakat és tisztán látni.
Nem marasztalnak. Nem tűntetnek.
Egyszer még a tükörtől is megkérdeztem:
Hát normális az ilyen?
Persze a válasz elmaradt.
Akárki is adta nekem a sorsot, akármit is mondott
az úgy van. Forgatja lapjait csendesen és
halkan mormolja. Én meg csak feltartom, mert
zavarok.
És látom nincs hely. Mert előtör minden. Kiváncsi énem
tévelyeg. Tükörképem meredőn tekint rám:
Nem hallottam a koldus operát. Kielégült mosoly ez.
A sötétséget jövendőlő. Mondd, hogy jó,
mondd, hogy zavarj még, mondd, hogy én.
Tudom, magát emészti az, aki lázad és lázadást szít.
Tudom magát becsmérli, aki gyáva és gyaláz,
önmagát lángba rakva.
Minden egy tőről fakad.
Mert apáink bűne nem a mi bűnünk. De miénk
a sors, a végzet. Mégis múltba révedek
Tükörként, a gyors jelenben látom arcomat.
A múltat pedig lezártam. A lakat kulcsát pedig
eldobtam. Mert bűnöm a lét. A hosszú lét.
Nem apáink vagy anyáink bosszúja, de ahonnan
elvesz, ott valamit odarak.
Mert tűrni kell, mint halk szóval a szenvedély.
Távoli morajban a harangszó.
Össze akartam törni. A fényt, harangjátékot.
A tükröt öklömmel zúzni szét. A harag nem lehet úr.
Szembe nézni és szólni. Zavarok?
-Dehogy. Köszönöm, hogy rám néztél.

Így szólt fentről, így, hogy tudom,
mi a bajod
Így szólt mellőlem,
ahogy kávéját kortyolta
Tudta ő, tudta hát,mert szólt,
hogy ő a minden,
nézett és hagyta,
öröksége a padon
Repedt kávés csésze.
Két cukor az élet
szép és édes, meg annyi az ennyi
A hatvány hitvány rendje
Igen, így szólt fentről:- te ez csak közöny
Innen mellőlem, ahogy feje pihent vállamon
Így szólt:- a könny meg sós.
Mert szólt és hallom,
hangját a sötétben,
meg nem más az egész,
mint kirakatjáték
de hív és szól az esszencia,
és röghöz köt a múlt
fájt a szivem, amikor elhittem
és szólt, hogy megint összetörte
Csak játszott velem és ezernyi gond,
talán húz és taszít, akar és csókot lop.
Így szólt:-tőled kaptam az ég kékjét,
tőled kaptam a szív lángját
És hallom, megint két cukor rendel dupla presszóval
Fájt a szívem, sajgott is tán,
az életet is lecserélném
de hazug minden szó,talán más is szól,
talán énekel,mert minden igaz,
mert minden valódi.