tudom

untam az évszakot
vártam, hogy égjen minden
lángot akartam oltani
menekültem
az árnyékot kerestem
nap és hold kisérték utam
levelek, ágak törtek lábam alatt
vad szivek zúgólodtak
tudom, te is elmész
tudom ez is olyan
mint folyó kiöntése medréből
értelmetlen
ahogy az álom fejezi be történetét
felébredek
szaladok, torkomon ragad a szó
szaladok, kihült takaróm a szárnyam
angyalként szállok
szemem sarkából figyelem
lelkem fehéredő fájdalmát
ahogy az egész kezdődött
kávét kortyolva mélyen szemedbe bámulva
mélyen hittem
a szívvel együtt száll minden
és mit együtt szállunk vele
nyitva hagytad az ajtót
a szavakat kerestem
ahogy az egész vége lett
a zongora sikított
a hegedű kornyikált
lelkem pedig nem bírt a széllel
egy elfelejtett képed felakasztom a falra
gyertyát gyújtok
és csendben a küszöbre ülök
lábnyomod várom