Íme

Íme az ember
Íme a gonosz, íme a gonosz, íme az áldozat
a csend, mint a feszület
íme szembe jössz, köszönsz
és kérded hogy vagyok
az ismeretlen

íme az ember
nem tudom ki lehet és mit akar
az ima, amit csendben hozott
hozzám jött, engem kérdezett
kérdezte, jól vagyok
jól vagyok

a természet
nem tudom mit akar és miért fúj a szél
mikor feszülten bámulom a tévét
hallom, mindig kísér
és kérdezi, ugye vagyok
az ismeretlen

szívem lüktet, zengve a vörös vért
üzenetét hallgatva
űz-hajt ösvényeken át, ritmuson keresztül
a gondolat szent
igen, jól vagyok
igen, élek

és miből nincs több, aminek nem tudom nevét
de hallom és mindig köszönök
és csendben suttogom
könnyem csendben folyik
és kérdezi jól vagyok
köszönöm, jól

Te, aki elvarázsolsz
Aki segít elviselni az életet
Kinek megtört kezét fogom
Kinek törékeny mosolyába kapaszkodom
Itt van? Látom?
Foghatom?
Élnem kell.
Ami előttem pörög. Amit sosem fogok látni.
Amire mindig emlékszem.
Te, aki tudod mikor felejtsek
Mikor fázós a reggel, és mikor ég szívem
Eljön-e még? Láthatom?
Enyém lehet?
És ki mondja el, hogy ez nem harc volt
Nem kemény diadal
És, hogy erősebb a lélek minden kéznél
És nem kell törvény a joghoz
A létezéshez
Arra van az irány, amerre mennem kell?
És ki fogja megmondani, hogy a láncon az nem rozsda?
Értelmet szab a vágyakozásnak
Mikor jön? Várhatom?
Hogy még egy gyertya égjen
Hogy ezerszer kiáltson az égbe:
Az élet már csak ilyen
Tovább. Tovább