..

Kedves olvasó! Békés, boldog és szeretetben gazdag karácsonyt kívánok! Kicsit pihenj meg és gondolj azokra, akik nem tudnak ünnepelni. Adni és kapni egyaránt jó. Kívánom mindkettőt.
Ha van időd, olvass, remélem itt mindig lesz rá lehetőséged.
attila

Hét per 3/ Fertőzés

A sejtszerű képződmények herkulesi küzdelemben próbáltak utat törni maguknak, hogy elérjék a hőn áhitott célt. Egymás épségét sem kímélve az egyik belefúrva magát az érfalba, úgy döntött ő lesz a győztes. Láss csodát, mintha a mennyben érezte volna magát. A vér számára olyan volt, mint az élet megfejthetetlen állomása. Tudta, hogy neki itt dolga van, nem egyszerűen csak a véráramban közlekedni, hanem osztódni, sokasodni és végcélként megbetegiteni áldozatát. De most úgy érezte mintha nem történne semmi. Közömbösséget érzett. Mintha valami történne, de mégsem vele. Furcsa volt. Tudta, hogy jó helyen jár és mi a feladata, de nem érzett késztetést arra, hogy megtegye. Gyáva vírus lennék?- kérdezte önmagától. Hogy lehet az, hogy nem érzem jól magam, itthon vagyok egy kellemes vénában, vérszívó vagyok, szaporitom a virusokat és tessék nem érzem úgy, hogy nekem itt tenni kéne valamit. Ismeretlen lényünk keringett egyideig a véráramban, pihent, körülnézett. Látott csodákat, érzett dolgokat. Harcolt keményen. A gazda küzdött ellene. De egyik sem nyert. Valahogy mintha hideg háborút vívott volna céltalanul. -De én ezt ne élvezem. Betegíteni akarok, fertőzni és azt akarom látni, ahogy szenved a másik. A gazda pedig küzdött. Gyógyszerrel, teával és erős immunrendszerrel. sorozatosan katonákat küldött lényünk ellen, aki kezdte úgy érezni, hogy vesztesként fog kijönni a harcból. De mi van azzal, aki nem szeret veszíteni. Úgy döntött mindent bevet, most már sikert akar és azt, hogy teljesen legyengüljön a szervezet. De nem bírt a békével, nem bírt a nyugalommal, mert ő harcolni akart, a gazda nem. A gazda úgy döntött, nem küzd egy felesleges élősködő ellen. Mindeközben lényünk is feladta és az emésztrő rendszert megjárva úgy döntött, neki kint jobb, majd keres mást, inkább nem veszít, keres olyat, akit meg lehet fertőzni. A gazda pedig berakta kedvenc zenéjét és úgy döntött, a lélek békéje fontosabb, minthogy harcoljon. A vírus pedig már nagyon messze járt...és ki tudja, hogy milyen gazdát keres megint, meggyötörten, harcosan, mert győzni valakinek kell..

Hét per 2/ A lét általános

Az óra mutatója rendeben illeszkedik lapjához és megfelelő, megfejthetetlen sebességgel halad előre. Másodperc, perc és óra. Az idő intrvallumában. A történések is így zajlanak. Könnyelműen ragaszkodnak a részletekhez. Csodálattal vágyakoznak olykor a véletlenhez, máskor pedig egyszerűen a tömör lényeghez. Mert így kell történnie. A lét. Az élet maga mérhető az idő sebességével, de az évek száma már meghatározhatatlan, ha tervezni, vagy egyszerűen számolni szeretnénk. Elviselhető a nyugalom, mert mindig az a lényeg, hogy ne járjon le az óra, olykor fel kell húzni, más sebességbe kapcsolni, kapcsolódni. Láthatatlan rend uralkodik. Mondhatnám azt is, hogy ez tervezett és végrehajtott dolog, de talán ezzel az egyszerűséggel nem érdemes ledegradálni. De működik és valóságos. Biológiailag és társadalmilag egyaránt megfogható. Az élet lehet idegen, de megszemélyesített változatban már nem az. Hogy a sors kinek mit kíván, azt valószínűleg senki nem tudja, hiszen ha meg lehetne fejteni, hogy én meddig élek, az olyan lenne, mintha előre megírnám egy könyv befejezését. Pedig volt már olyan, amikor tudtam, milyen a vég, csak a kezdet hiányzott. Valójában a kezemben volt, csak a mélyről kellett előkotorásznom. Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerûen történik, ami várható, ami naponta ismétlõdik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk. Úgy, hogy valójában nincs véletlen. Az elmúlt időszak sok mindenre rámutatott. Az élet célja megfeljthető. Volt olyan, amikor feltettem a kérdést- Van-e értelme. Persze, hogy van, hiszen a válasz csak én lehetek. Az elvetett mag, a földből kibuggyanó szár, a rügy és az abból lassan keletkező gyümölcs, az én gyümölcsöm. Édes? Savanyú? Ez nem mindig érdekes...mert van méz s cukor. Én vagyok. Te vagy. Lehet, hogy ez tényleg csak véletlen...

Hét per 1/ Az idő

Hajnal tájt munkába menet mintha álmodnék, néha meg-meg állok. Egy-egy állomás, zuhanórepülés, üres utcák és utazom. Várom a gondolatot. És agysejtjeim fáradtan veszik tudomásul, megint esik. Csak néznek farkasszemet velem. Esőcseppek. Feledést akarok. A homály vad tengerét. Ott állni a parton és nézni, hogy a távol mind emlék. Semmi sincs rendjén. Hazamenni, beleugrani a friss dunyhába, ölelni, szívni, mélyen tüdőbe. De komor a város és a csend. Valahol messze pedig felcsendül egy dal. Régen hallottam. Szerelmes. Az igazi egyszer jön. Aztán el is megy. Magával minden emléket. De nálad hagy minden álmot, benned hagy minden gondolatot. Benne élsz. Visszaszállok. Szárnyam még fehér. Nem tudom merre visz az út. Az óra ketyeg. Előre. Hallom. Förtlemes ilyen időben sétálni. Hallom belülről. Az emlékeim hajtanak. Közben valaki takarót rak mindenre. Nem látom, de érzem. Nem akarom a múltat. Felejteni akarok. Messzeséget. Karácsony közeleg. Valahogy mindig az marad meg, hogy egy zöldpulcsis angyal kopog az ablakon és itt van a karácsony. Talán még a csengő is valamelyik fiók mélyén lapul. Hallom. Most is hallom. És látom, ahogy nyílik az ablak, és a sok ajándék ott hever. Nem tudom, akarom-e. Minden végtelennek tűnik. Lassan beérek. A nap ilyenkor nem akar kisütni.
Az óra valamikor el kezdett ketyegni. És valaki hordta ezt az órát. Lehet, hogy álmodom és lehet, hogy akarom. De nem tudom mi történt. Lehet, hogy kicsit fáj. Lehet, hogy nincs is rá szükségem, hiszen csak arról kell tudni, ami fontos. Lassan kezdem érteni. Nem gyötörnek emékek. De felejteni kell. Raktározni. A cipőm megint vizes. Önmagamat nem felejthetem. AZ élet már csak ilyen.

Én is

Keményre fagyott máskor oly lágy tenyerem
A hideg jut eszembe, meg az agyamba ötlő rím
Elfut, hagyja, hogy kergessem
Megfáradt kezem vonása papírra vesse
A szó, illat, mintha dicső rabszolgája volnék
Nem tudok semmit írni,
a könnyem csorog ujjaimon

Oly furcsa a lét, komoran áll önmagával szemben
És még a szavakat sem találom
csak dadogom, néha hadarom,
Gyengéden rakom össze, de bágyadt a csend
és kell még valami, hogy édesebb legyen
Aztán testem is szól- Ne hagyd magad!
Mit mondhatnék, kiszáradt szám
a szavakat harapja

Fordítva élek, mint ahogy azt szokták
Az elmúlás is eszembe jut, milyen a mögöttem
maradó szó
A megmaradt líra sem lesz már itt
Egy új virág hajt gyökeret és táplál
Újból íródik minden, új eszme fog futni
Azt is meg kell tanulni
mint a létezést, idelenn

Fázom. És lassan sötétedik is, az emberek
arccul csapják önmaguk árnyékát
Látni vélem, hogy árnyékom gyorsabb
Mint ahogy beszélek
Sarkon fordul, papírra vetül, hogy olvasd
legalább pár percig
Lásd végre, hogy én is itt vagyok